2013. július 16., kedd

Előre megtervezett volt e a Kúria döntése?

Közeleg 2014 – újra vezetőket választ magának a magyar újabb 4 évre. Ez a periodikusan visszatérő időpont mindig megbolondítja, aktivizálja a politikusainkat: olyan emberek tűnnek elő a semmiből, akikről azt sem tudtuk hogy léteznek, azok pedig akik még reflektorfényben is vannak kezdenek hiperaktívvá válni. Mi egyszerű halandók onnan tudhatjuk, hogy lassan megint évforduló jön, hogy
1.      Emelkednek a nyugdíjak (vagy a low cost verzióban csak ígéret van rá)
2.      Megint beígérik a pedagógusoknak az extra pénzt (természetesen megint nem emelik)
3.      Illetve hirtelen, minden előjel nélkül megváltozik bizonyos csoportok álláspontja egy adott témával kapcsolatban, vagy hipp-hopp kiállnak valami addig agyonhallgatott dolog mellé (természetesen ezek mögött a dolgok mögött jelentős mennyiségű választópolgár áll)
Történt egyszer egy messzi-messzi királyságban, hogy a rabigában sanyargó nép megunva királyuk illetve az ő engedélyével és beleegyezésével garázdálkodó kalmárok (nevezzük őket bankoknak) kizsákmányoló viselkedését, bírósághoz fordultak jogorvoslatért az őket ért igazságtalanságok kivizsgálása végett. A helyi Döbrögi, és a másodfokú Döbrögi is fittyet hányt a király szavára és megértve az egyszerű emberek panaszát nekik adtak igazat. Ám a kalmárokra kimért botütések foganatosítása előtt azok a kancelláriához (kúria) szaladtak, mert nem akarták a hátsójukat fizikai atrocitás tárgyává tenni, hogy ugyan vizsgálják meg ők is a parasztok panaszát: az nem lehet, hogy nem nekik van igazuk és a végén még kiporolják őket. A kancellári kicsit berezelt ettől, hiszen egyik oldalon ott volt a sok feldühödött paraszt (akiknek végül is igazat lehetne adni), míg a másik oldalon ott vannak a kalmárok, akik királyuk hallgatólagos engedélyével tették, amit tettek. Nagy dilemma volt ez a kancelláriának, ám szerencsére még a döntésük meghozatala előtt levelet küldött nekik a kincstárnok (Szász K.), hogy bizony jól gondolják meg a döntést, mert egy rossz döntéssel (súgok: parasztok nyernek) biza kiürülhet a kincstár, és akkor jaj a jussuknak…
Elmerengett hát a Kancellária, végül több nap gondolkodás után egy picit a kalmárok javára ítélt, sok dologban pedig diplomatikusan nem foglalt állást. Ekkor a legnagyobb meglepetésre úgy a király, mint annak az udvari bolondja kiálltak a nép elé és azt mondották: nincs mitől félnetek, ez a döntés arcpirító, nem lett volna szabad a kancelláriának így döntenie. Ebben a királyságban az a legfontosabb, hogy a nép (az istenadta nép) minél jobban éljen, ezért a király megígérte nekik, hogy amint összeül a kerekasztal lovagjaival tanácskozni megoldást talál a kalmárok eddigi viselkedésére és kártalanít minden alattvalót. Az udvari bolond még ennél is tovább ment: már-már szándékossággal vádolta meg a kalmárokat.
Kicsit komolyra fordítva a szót, nekem ez gyanús: évekig nem történik semmi, majd alig egy évvel a következő választások előtt születik egy bírósági döntés, majd a kúriához kerül az ügy. A kúria, mint tudjuk, független szervezet, amelynek egy döntés törvényességét, nem pedig annak nemzetgazdasági-, társadalmi hatásait kell vizsgálnia. Ennek ellenére repül egy levél a PSZÁF-töl (akinek egyébként az elmúlt 15-20 évben felügyelnie kellett volna többek között a devizahitelezést is), hogy jaj kedves kúria jól gondold meg mit döntessz, mert a végén te leszel a felelős az ország csődjéért… Erre nem lehet mit mondani, pláne úgy, hogy azért minden döntéshozó szervezetnél fellelhető erős fideszes kötődés, hisz ők ültették az embereiket oda. A kúria döntött, ahogy döntött, majd azonnal reagált rá a miniszterelnök és Arogán Antal is. Viktor szégyenletesnek nevezte a döntést és Szász levelét, Rogán pedig nem átallta hibás terméknek nevezni ezeket a hiteleket.
Nekem ez az egész picit mesterkéltnek tűnik, túl sok véletlen dolog esik egybe, de nekik legyen mondva, ha tényleg megcsinálják azt, amit a horvátok, hogy a felvétel napján érvényes árfolyamon visszaváltatják a hiteleket forintra és egy jelképes kamattal (pl. alapkamat +1-2% ) elszámoltatják a bankokat, akkor tuti megint 2/3-uk lesz. Ezzel a manőverrel egyszer megszabadítanak 100-150.000 családot a létbizonytalanságtól és egyszerre képeznek a semmiből egy jelentősebb vásárlóképes keresletet, ami felpörgetheti a kiskereskedelmi egységeket, hisz ezzel jelentős mennyiségű pénz kerülhet vissza a gazdasági körforgásba. A kérdés az, hogy a mi adónkból a válság idején erőteljesen megsegített bankok hogyan reagálnak majd erre, de ha azt meghúzza a fidesz, akkor lesz újabb 4 éve, hogy kiengesztelje a bankokat.

2013. június 5., szerda

Bepereljem e a bankom avagy ne?

Hatalmas dilemma elött állunk a kis családommal: bepereljünk e a hitelezö bankunkat vagy sem? A sztori biztosan ismerös: adott egy fiatal pár, akik elkezdenék a közös életüket, albérlet, mindketten dolgoznak, az élet szép. Elindul a vezérhangya: miért fizessük az albérletet, ha picit többért a sajátunkat is törleszthetnénk? A kérdést tettek követik: számolgatás, ajánlatkérések bankoktól, hogy nagyjából „meddig vagyunk jók“ és végül az ingatlanmustra. Ekkor 2006 nyarát írtuk és végül sikeresen megvásároltunk egy makói ingatlant nagyjából kilenc millióért.
Volt egy kis megtakarításunk, de úgy kalkuláltunk, hogy a házat megvesszük hitelböl, az addigi megtakarításainkból meg átalakítjuk / kipofozzuk úgy a házat, ahogy mi szeretnénk. Nem is volt gond: a hitelt néhány hét alatt megkaptuk – a banki szaktanácsadó rábeszélésére szigorúan CHF alapon. Akkor nem izgultunk ezen, a kezdö törlesztörészletünk 46.000 Ft volt, azt mondták az árfolyamingadozás miatt maximum +- 10%-t változhat a részlet. Ez benne volt abban a sávban, amit könnyedén kifizethetönek tartottunk, titkon már a gyerekeket tervezgettük.
Ez jól is ment egészen 2008-ig, amikoris a bank februárban a „túl erös forint“ miatt emelt 2%-t a kamaton, majd a nagy gazdasági válság miatt a “túl gyenge forint“ miatt ismét emelt 2%-t. Itt már sejtettem, hogy valami nem kerek, de a lassan 260 Forint körüli CHF árfolyam ekkor már jobban aggasztott, illetve az, hogy a törlesztörészletünk átlépte a 100.000 Ft-t, majd volt olyan hónap, amikor 118.000-t fizettünk a banknak. Ekkor a feleségem nagyjából ennyit keresett, és közben megszületett az elsö gyermekünk is, de (néha igaz csak családi segítséggel) megoldottuk. Ez így ment hónapokon keresztül, majd végül árfolyamrögzítettünk. Most 86.000 Ft körül fizetünk havonta, de már elöre félek attól, amikor majd 2,5 fél év múlva véget ér az árfolyamgátunk.
Menet közben sorra döltek be körülöttünk is a hitelek, egyre több hír szólt arról, hogy a bankok nem jártak el korrektül – magyarul csúnyán lehúztak minket. Sorra alakultak a hiteltársulások, egyesületek akik próbapereket indítgattak, ügyvédek, akik ingyen képviselték az elsö bátrakat. Közben kollégám egy szegedi ügyvédnön keresztül beperelte a bankját, mert a szerzödésük telisteli van formai és tartalmi hibákkal – semmissé szeretnék tenni a szerzödésüket. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarják visszafizetni a felvett pénzt, hanem azt hogy korrekt feltételekkel tehessék meg azt. Közben egyre több olyan hang van, hogy ezek mögött a szerzödések mögött valójában nincs is deviza, valójában forinthitelekröl van szó. Nem akarok belemenni közgazdasági témákba, engem a múlt héten a CIB Bank ellenében Szegeden kimondott bírói itélet gyözött meg (saját szavaimmal leírva, érthetöen nagyjából így): az ügyfél forintot igényelt, a bank forintot utalt, ergo nem devizahitel.
És ez az a pont ahol nagyon elgondolkoztam: ha ez így van, akkor miért nem mozdul meg végre az ország vezetése és teszi tisztába ezt az egész lakosságot nyomorgató kérdést? Ha ök nem, akkor mindenki saját maga. Múlt pénteken felkerestük ezt az ügyvédnöt, aki sorra nyeri a pereket elsöfokon és nagyon sok másodfokú tárgyalásra vár jelenleg is. Elmentünk, röviden elmeséltük a történetünk, amikor is a minket fogadó ügyvéd felcsapta a szerzödésünket és nagyjából egy perc alatt a következöket mondta: Önöknek nem annyit utaltak ki, mint amennyiröl a szerzödés szól (lopás, sikkasztás). A szerzödésen a két tanú a bank részéröl (név, aláírás, lakcím) mindkettöjüknek a Szeged, Klauzál tér van odabélyegezve (!). Ez szép is lenne, ha ott laknának , de ez a cím a bank címe! Tehát ha a tanúk nem ott laknak, akkor ez mi? Hamisítás? Érdekes. Ezeken felül még három – négy dolgot mutatott az ügyvéd úr, véleménye szerint lazán támadható a szerzödés. Ok – gondoltam, de hogyan tovább? Árfolyamrögzítés, stb.? Kérésemre elmagyarázta a dolgot: a célunk az, hogy a bíróság kimondja – ez a szerzödés semis. Az hogy ez többször módosítva let, árfolyamrögzítve let, stb. a dombon ülö vadászkutyát nem érdekli, mert mindezen módosításoknak a hitelszerzödés az alapja, ha az semmis, akkor minden arra épülö teljes cuccparádé is az.
Ez ok, de mi lesz a pénzzel? Nem kérdés – vissza kell fizetni! De nem mindegy, hogy mennyit és milyen kamattal. Az hogy a szerzödés semmis, attól még létrejött közöttünk egy szóbeli megállapodás: én pénzt kértem a banktól, ök pénzt adtak. Mivel a szerzödés semmis, és az abban foglalt THM is semmis, és feltételezzük, hogy a bank nem egy non-profit szervezet, vélhetöen kamatot szeretne a pénzéért. Mivel nincs más viszonyítási alap, így a jegybanki alapkamat lesz az. A befizetett összeg szemben a jegybanki alapkamattal kiszámolt összeggel összevetve pedig megadja azt a különbséget, amennyivel többet fizettünk be. A mi esetünkben ez a különbség hét év alatt több mint 2 millió forint + a kamatai. Ennyivel fizettünk többet. Természetesen a tartozást meg kell fizetni – ez nem kérdés. A kérdés az, hogy mennyi az amit vissza kell fizetni, mert ez az amiért érdemes belevágni!
Nagyon elgondolkodtató: egyik oldalon ott van az emberben a félsz, hogy bírósági herce-hurca, megbélyegzés, betarhat a bank mert perelem – a vége, hogy viszik a házat. A másik oldalon ott az érzés, hogy szemét módon lehúznak már évek óta, ezt a pénzt a családomtól a gyermekeimtöl vonom el, emiatt éppen nem nyomorgunk, de nagyon meg kell gondolnunk minden kiadott forintot – nem az az élet, amit az ember elképzel magának, pláne úgy, hogy még évtizedekig a bankké a lelkem. Na ez az ami leginkább megerösít abban, hogy a bírósági utat válasszam!
Kérem a jóistent, hogy úgy ahogy eddig is, ezután is vigyázzon ránk, adjon eröt és kitartást, hogy végig tudjuk csinálni és lehetöleg álljon vissza  a családom élete a normális kerékvágásba!

2012. augusztus 28., kedd

Padlófûtéses luxusbörtön vagy "Tent City"?

Elöljáróban annyit tennék hozzá, hogy ez nem az én írásom - emailben kaptam. Szerzõt nem tudok megjelölni, mert nem ismerem - ha esetleg tudjátok, akkor szívesen kiírom, mert amit ír, azzal maximálisan egyetértek. És akkor az iromámy:

            Vágjunk egybõl a közepébe: Tudtátok, hogy az állami költségvetés szemszögébõl nézve 26 egyetemi vagy fõiskola hallgató = 1 elítélt? Ugyanis a hallgatói normatíva 116 500 forint évente, még egy elítélt költsége napi 8350 forint. Az 1 hónapban 250 200 forint.
            1 évben  az már 3 000 240 forint. Ha utánaszámolok, akkor szépen kijön, hogy az egész évi adóm nem fedezi, mondjuk "K. István" elítélt éves "fogvatartását" ... ej, de szép!
            Máris motiváltan dolgozok tovább...

            Enyhítendõ a börtönök túlzsúfoltságát 2 magánbörtön épül az országban. Jelenleg 11 500 férõhely van az országban, de 18 000 elítélt van a falakon belül. Az minisztérium szerint az "okok között szerepel a hatékonyabb rendõrségi munka, a Btk. számos paragrafusának és a bíróságok büntetési gyakorlatának szigorodása". Szerintem még az okok között kellene lennie, hogy szarnak az emberek a törvényekre és megy mindenki lopni-csalni.
            És ugye ha nem adnának ennyi felfüggesztettet, akkor mennyien lennének a börtönökben ...

            A magánbörtönért a legnagyobb cégek (OTP Ingatlan Rt.-Hérosz-Magyar Építõ Rt. konzorcium, Wallis Ingatlan Rt. stb.) versenyeztek, mivel ez remek üzlet - nekik.
            A szombathelyi - már átadott -  börtön 9 milliárdba került a befektetõknek és az õ feladatuk az üzemeltetés, karbantartás, az étkeztetés és a rabok foglalkoztatása. És mit kapnak ezért cserébe? Az állam évi 2 milliárd forintot utal át nekik, 15 éven keresztül...

            A tiszalöki magánbörtönt a KÉSZ Kft. építi:

            "Hosszú távon megéri majd az intézmény üzemeltetése, ráfizetésre nem számítunk, bár ez a cégünk üzleti kockázata" - mondta a jövõrõl Árvai. Nyereségre egyébként a cég az üzemeltetésen való spórolásból és a rabok foglalkoztatásából (nekik a mindenkori minimálbér egyharmadát kell kifizetni) számíthat. Emellett az épület is a KÉSZ tulajdonában marad, amelyet a 15 esztendõs licenc lejárta után akár el is adhat, például a BVOP-nak.

            Vissza Szombathelyre. Az átadott börtön pár jellemzõje: 13 hektáros terület. Maximum 4 fõs, padlófûtéses, zuhanyzós cella. 7 kispályás focipálya és több szabadtéri sétáló. Számítástechnika terem, könyvtár, hangszerek, kondigépek.

            6 évet húztam le egy egyetemi koleszban, 3 ágyas kis szobában, ahol a lábam a szobatársam szájába lógott. 1 mosdó/WC jutott 40 szobára a folyosó végén. Számtechterem 5 db lestrapált Pentium 1-es gép volt. Volt egy ütött-kopott focipálya, világítás nélkül. Padlófûtést pedig még az életemben nem láttam, még hotelben sem, de ez biztos az én hibám, hiszen dolgozok-adózgatok, nem "jutok el" egy luxusbörtönbe sem ...

            Összehasonlításért ugorjunk a "luxusbörtönök" földi paradicsomába. Irány az USA! Mellesleg az Amnesty International és az 1 lakosra esõ legtöbb jogvédõ hazája .
            Példaképünk az "ország legkeményebb sheriffjének" titulált Joe Arpaio sheriff, aki az ország negyedik legnagyobb önálló rendõrségi körzetének, az Arizona állambeli Maricopa Country börtöneiért felel. Elöljáróban annyit, Joe Arpaio nem egy kedves ember. Az rebesgetik, egyszer elmosolyodott vagy 40 évvel ezelõtt, de rögtön meg is bánta. Sem a hírességek, sem a kisgyerek nem hatják meg:

                 
            Elsõ blikkre Joe Arpaio sheriff egy kissé szigorú nagypapának tûnik, de vajon mivel érdemelte ki az ország legkeményebb sheriffje titulust? A legenda a 90-es években született meg, amikor is Arizona állam 4 millió dollárért új börtönt akart építeni. Joe sheriff viszont bevállalta, hogy õ ezt 100 ezer dollárbõl kihozza. És megszületett "Tent City" ...


            Joe a sivatagban (megnézhetõ a Google Maps-on, nem egy kellemes nyaralóövezet) felvert több  tucat katonai sátrat, feltûrte a sátrak oldalait és elhelyezett vagy 2000 elítéltet. A sivatagban 50 fok van, egy újságíró szelíden megkérdezte, hogy a rabok egészségét  ez nem veszélyezteti-e, Joe szerint viszont "ami elég jó a katonáinknak, az tökéletes a bûnözõknek". Ezzel megindult a hírnév felé, a média felfigyelt Joe bácsira.


            És még rá is pakolt egy-két lapáttal:

            Arpaio börtönében a rabok az udvaron kizárólag láncon mozoghatnak, ez alól a nõk sem kivételek. A sheriff szerint ugyanis nagyon fontos, hogy a két nem számára ugyanazokat a jogokat biztosítsa. Világítás is csak akkor van, ha az erre a célra rendszeresített szobabiciklit éppen tekeri valaki, mert az fejleszti az áramot. Egyszer az egyik fennhatósága alá tartozó börtön adminisztrációjából a rabok fekete pólókat loptak, amelyeket aztán a börtön falain kívül értékesítettek. Arpaio ekkor úgy határozott, hogy a férfi rabok által leginkább utált színben vásárol rabruhát. Az elítéltek azóta rózsaszín göncben feszítenek, s a pólólopás is megszûnt.


            Az Amnesty International és az American Civil Liberties Union többek között azért tiltakozik, mert Arpaio megtíltotta a raboknak a kávét, a cigit és a nõi magazinokat. A sheriff azzal védekezett, hogy mindezt takarékossági okokból tette. Hihetõ érv, hiszen Arpaio még az étkeztetéssel is spórol: mindössze napi 60 centbõl hozza ki a "vendégek" napi ételadagját. Szerinte a liberálisok azért nyafognak, mert zavarja õket, hogy a rendõrségi kutyák napi kosztjára õ ennél többet, 1,10 dollárt szán. Arpaio kutyaszeretetét mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy minden kutyának saját matraca és takarója van (!), amit a rabok tisztítanak. Arpaio a rabok alakjára is vigyáz: nem ritka, hogy az elítéltek büntetésbõl egy héten keresztül csak kenyéren és vízen élnek.

            Joe bácsink nem igazán bízik a rehabilitációban. Jobban szereti az elrettentést. A legvitatottabb cselekedete az volt, amikor 300 elõzetes letartóztatásban lévõ gyanúsítottak részére fenntartott fogdákba 4 webkamerát szereltetett fel. A kameráknak köszönhetõen az interneten élõben nézhették a fogvatartottak mindennapjait, egy cseppet sem csorbítva az Egyesült Államokban oly gyakran emlegetett emberi jogokat. Az egyik kamera éppen a nõi cellába nyújtott állandó betekintést, s nem volt ritka az élõben közvetített verekedés és szexuális erõszak sem. Az oldalt már az elsõ nap 3 millió találatot kapott. Sokan azért bírálták a sheriff bekamerázási akcióját, hogy ezzel megsérti azon fogvatartottak jogait, akiket még nem ítélt el a bíróság. Arpaio ezzel szemben úgy vélte, hogy igenis hasznos dolog az átláthatóság :"Szerintem annak a fickónak, akit azért hoztunk be, mert éppen most szedett össze egy kurvát, ez egy nagyszerû alkalom arra, hogy a kamera elé álljon és üzenjen a feleségének:'Édesem, drágám, itt vagyok, ne aggódj, egy kicsit késõbb érek majd haza'."

            "Tent City", ahol színes kijelzõ hirdeti, hogy "Vacancy" vagyis hogy van üres hely még. Joe mottója nagyon egyszerû, ha nem követsz el bûncselekményt, nem kerülsz ide:

            Joe sheriffet idáig mindig újraválasztotta Arizona kissé konzervatív és fegyvermániás népe, érthetetlen, hogy miért? :-) Joe amúgy a kampánykörútján egy tankkal(!!!) szokott körbemenni a megyében, a hatás idáig sose maradt el. A 2006 Super Bowl gyõzelem utáni parádén a majorett-lányok, rögbijátékosok és lovas felvonulók közül kedvesen integetett a tankjáról ....


Joe Arpaio sheriff nem nagyon retten meg a celebektõl sem, itt például Mike "Iron" Tysont varrta be Tent City-be, nagyon cuki a rózsaszín zokni, a priccsen meg már ott figyel a rózsaszín póló:


             És a legnagyobb dobása, mellyel végképp belopta magát a szívembe: Az "American Idol " mintájára Tent City-ben megrendezte az Inmate Idle-t, a börtön megasztárt. Zsûrinek meghívta a szétcsúszott Alice Coopert, a gyõztes jutalma pedig - kapaszkodjunk meg - egy szelet pizza volt!

            Szóval csökkenteni kellene a zsúfoltságot a hazai börtönökben. Szerinted merre tovább?

            9 milliárdért luxusbörtön, vagy 1 millióból sátortábor az Alföld közepén? Szavazz! xD

2012. július 26., csütörtök

Egy kis összegzés az elöző cikkekről…

Régóta nem írtam, de a statisztikák alapján (számomra meglepően) sokan elolvasták az előző két cikket. Ez azt jelenti, hogy sajnos mások is hasonló cipőben járnak / jártak, vagy csak érdekli őket a téma. Segíteni szeretnék, úgyhogy már hónapok óta gyüjtögetem a gondolatokat, hogy mit lehetne még megosztani a tapasztalatainkból, amik ha csak 1 embernek segítenek, akkor már megérte… Próbálom összegezni a csodaszereket, a kuruzslókat, a valós gyógyszereket, azokat az élethelyzeteket, amikbe más is belekerül majd vagy ha benne van, talán segít kezelni vagy esetleg segít ismét egy kicsit más szempontból megvilágítani dolgokat…

  1. Gyógyszerek, csodaszerek, természetgyógyászok, kuruzslók…

Amint kiderült Renáta betegsége, szinte azonnal megjelentek körülöttünk a segíteni akaró emberek. Mivel ilyenkor mindenki maga alatt van – igen, nem csak a beteg kerül ilyenkor hullámvölgybe, hanem a közvetlen környezete is – hajlandó bármilyen hülyeségért, bármennyit fizetni, bárkinek, aki csak azt mondja, hogy ő tudja a tutit a rák ellen. Itt azt javasolnám amit a már korábban említett Szabi doki mondott nekünk az első kemó előtt: ő nincs ellene semmi „alternatív“ dolognak, amíg az nem a kezelés rovására történik. Így majd egy ével azután, hogy a feleségem „tünetmentes“-nek nyilvánították azt kell hogy mondjam: a kemó / sugár muszály, DE kell mellé más is! Semmi nincs sajnos ami ezt helyettesíti, de a kiegészítő dolgok a kezelésekkel együtt igenis hatásosak tudnak lenni. A feleségem Culevitet szedett folyamatosan a kezelések mellet (sőt utána is!), illetve mi a Forever különböző antioxidánsokkal telített termékeit ittuk (igen én is, a nagyobbik pici lányom is), de itt azt kell mondjam mindenkinek a saját belátása szerint kell választani, de valami kell a kezelések mellé! Nem biztos, hogy ez a tuti kombó ami meggyógyítja az embert, de tudom, hogy ezek is segítettek a feleségemnek a gyógyulásban. Nem beszéltem még a legfontosabbról: hit… a betegnek hinnie kell abban, hogy meggyógyul. Tudom, hogy most sokan felsóhajtanak, hogy “na persze…”, de ez is nagyon fontos. Az embernek tudatosan be kell programoznia magát, hogy “igen, meg fogok gyógyulni”, “meg akarok gyógyulni”, mert ez nagyon sokat segít még. Ha van akkor célt kell találni: a gyermekeim miatt, a férjem miatt, a kiskutyám miatt, valami miatt, de meg akarok gyógyulni! Ezeket a célokat egy kemó után, két hányás között tudom hogy nem olyan könnyű elképzelni, de itt jön a család szerepe. Folyamatosan tudatni kell a beteggel, hogy mellette állnak és természetesen hisznek a gyógyulásában. Enélkül kutya nehéz. Itt viszont megjegyezném saját tapasztalatból, hogy ez a törődés egy bizonyos szinten túl már megterhelő, terhes, kiborító lehet. Nálunk a szüleink illetve a testvérem lépte túl néha ezt a vonalat, és bár tudom, hogy az önzetlen segíteni akarás, a féltés és a szeretet vezette őket, bizony néha idegesítő tudott lenni már az én számomra is a törődésük. Természetesen amíg élek hálával tartozom nekik, mert számolatlanul költöttek mindenféle csodaszerre, cask azért hogy a nejem meggyógyuljon, de itt van még egy dolog amit megjegyeznék: kérdezzék meg a beteget vagy a közvetlen hozzátartozóját, hogy milyen dolgokat szeretne kiegészítésképpen, semmiképp ne állítsák kész tények elé, hogy “holnap természetgyógyász, utána fényadás”. Hasonló történt velünk is, lehet hogy az ellenkező hatást érjük el vele, mint amit szeretnénk…
Figyeljünk még a csalókra – sajnos sokan élnek abból, hogy beteg, kétségbeesett embereket illetve a családjaikat húzzák le komoly pénzekkel gyógyulást ígérve. Itt annyit mondanék, hogy mindenki informálódjon az interneten: rá kell szánni 8-10 órát és akkor a legnagyobb átveréseket elkerülhetjük (és egy csomó pénzünk is megmarad).

  1. Természtgyógyászok, csodadoktorok, kuruzslók…

Makón van egy természetgyógyász, akinél a feleségem is megfordult. Nagyon sok embernek segített már, nagyon sokan neki köszönhetik az életüket, pénzt soha nem fogadott el, csak az alapanyagok árát, úgyhogy ezer köszönet neki is, de a feleségem valami miatt nem akart hozzá járni. Egyszer voltunk, kapott egy csomó bogyót, amit be is szedett. Meg volt szabva miből, hány órakor, mennyit. Ezeket beszedte, szerintem volt is hatásuk, de pici nejem többet nem akart hozzá elmenni és ezt a család tiszteletben tartotta. Ezzel nem a gyógyítók ellen akarok beszélni, sőt minden tiszteletem az övék, de sajnos ez a csodaszerárusok melett a másik olyan terület, ahol csúnyán be tudják csapni az embert. Itt is azt tudom tanácsolni, hogy cask olyan embertől fogadjanak el tanácsot, akinek adnak a szavára vagy utánajártak és megbizonyosodtak, hogy az illető nem kutyaütő, hanem szakavatott gyógyító. Ők viszont tényleg tudnak segíteni, cask itt is vegyük a fáradtságot és járjunk utána mindennek, plusz a félreértések elkerülése végett már az elején tisztázzuk a költségvonzatait mindennek.

  1. Kényelmetlen helyzetek, szituációk, amikbe kerültünk…

Ez az a rész, amit nem nagyon akarok taglalni, de sajnos nagyon sok kellemetlenségtől meg tudjuk óvni magunkat és a párunkat ha ezekre odafigyelünk.
Egyik ilyen kérdés a “hogyan és kinek mondjam el…” Nehéz… amikor a családdal közöljük, akkor mindenki bőgni fog – ez tény. Nyugi, itt még mi is padlón vagyunk, úgyhogy velük bőgünk. Feleségem is bőgött, anyám is bőgött, nővérem, anyósom, nagymama, mindenki bőgött – én is. Ez 1-2 nap utána jönnek a családi ötletbörzék. Itt visszautalnék a fentebb leírtakra: jó és szép a segítő szándék, de kérdezzük meg erről az érintetteket is… Ezután jönnek a barátok, ismerősök. Feleségem például senkinek sem mondta el, én (személyiségemből fakadóan) sok barátomnak elmondtam, mert a “hogy vagytok?” kérdésre valahogy nem volt kedvem hazudni. Itt szintén azt kell hogy mondjam, hogy kérdezzük meg a beteget vagy annak legközelebbi hozzátartozóját, hogy beszélhetünk e róla, hogy megelőzzük a “jaj istenem, most halottam, mi van veled…” kezdetű, igen kellemetlen beszélgetéseket olyanokkal, akikre mondjuk tényleg nem nagyon tartozik (pl: piaci pecsenyesütő, akivel évente kétszer beszélek…). Erre illik a családnak is odafigyelni… Rejtegetni a végtelenségig nem lehet és hülyeség is, mert úgyis kiderül, de figyeljünk arra, hogy lehetőleg kérjük ki róla a beteg véleményét. Én a végén már lazán közöltem mindenkivel, mert minél fesztelenebbül kezeljük, annál kevésbé hozzuk zavarba azt, aki nem tudott róla. Ilyenkor ne sétődjünk meg ha valaki esetleg megsért bennünket, mert olyat mond ami sértő lehet, de ne feledjük, hogy ő nem tudja hogy betegek vagyunk, tehát ezeken lazán lépjünk túl, ha nem országos címeres bunkó, akkor bocsánatot kér és annyi…

Amit fentebb is látható a betegség fenekestül forgatja fel az életünket. Szerencsére mi hosszú távon jól viseltük. Elmondhatom, hogy a betegség még erősebbé tette a kapcsolatunkat Renátával – nem hiába a sok megpróbáltatás valódi próba egy kapcsolatnak, és mi szerencsére jól vizsgáztunk. Tény, hogy a feleségem a mai napig hypochonder és ha cask egy picit is piros a torka, akkor már a legrosszabra gondola. Tény, hogy a TV-ben, rádióban, interneten olyan cikket találok ami a betegséggel kapcsolatos, akkor összeszorul a torkom és feszült figyelemmel nézem / hallgatom. Tény, hogy a mai napig foglalkoztat minket ez a téma, de meg kell tanulni ezeket is a helyén kezelni és ne feledjük: a betegség már az életünk része, mégha csak egy rossz emlékként is, akkor is végig fogja kísérni az életünket…

2011. október 25., kedd

A másik oldal - ha a párunk daganatos beteg II. rész

Először is bocsánat a hosszú csend miatt. Nem a szavakat kerestem az elmúlt hetekben / hónapokban, hanem kicsit ismét összekavarodott az életünk az elmúlt időszakban: Dorka ovis, Noémi elkezdte a bölcsit, megtanult járni, elindult az iskola anyának is, én felmondtam, új munkahelyem lesz napokon belül, lusta is voltam, zanzásítva emiatt csúszott ez a második rész. Ahogy az előző bejegyzés végén írtam, a következő sorokban a kemóról, a hajhullásról, a kezeléssel telt 10 hónap mindennapjairól, illetve az elmúlt hónapokról írnék.

A PET CT eredméye nem volt túl reménykeltő: a nyakán kívül még a légcsöve mellett, a mellkasában és talán a gyomrában is kimutattak néhány daganatos sejtet - ami a lényeg a csontvelőben nem. Ugye Hodgkin-kórja volt a páromnak, ami a "jobbik" változata a nyirokmirígy ráknak, mert az agresszívnak nyugodtan nevezhető kemoterápia nagyon hatékonyan ritkítja a beteg sejteket. A PET CT-t követően ABVD kezeléseket kapott a feleségem 2 heti sűrűséggel. A mozaikszó négy betűje egyenként az összetevőket jelenti, tehát ezt a mérget (nincs mese - az) négy fajta cuccból mixelik. A színe neon narancssárga, mint a sorkiemelő filctollé - nem túl bizalomgerjesztő. Mi a pénteki napot választottuk ki a kezelésekre, mert akkor "talán" kevesebben vannak, illetve jön a hétvége - van ideje regenerálódni. A kezeléseket egy édesanyám korabeli, elsőre nagyon katonás, öntörvényű, később megismerve már nyugodtan mondhatom, hogy tündéri, segítőkész, 20-25 éves rutinnal megáldott kis hölgy adta (szó szerint kicsi - én majd két méter vagyok - ő talán 150 cm), akinek elég volt csak összehúznia a szemöldökét és 8-an vágtuk magunkat vigyázzba. Neki a beteg nénike aranyoskám, a doki egyszerűen Szabi, feleségem Renike, én Lacika és ha valaki nem tud fejből valamit, akkor még a főorvos is őt kérdezi. Tény, ami tény: jelenség, aki feldobta azt a pár órahosszát, amit a kezeléseken töltöttünk. Nagyon sok köszönettel tartozunk neki: Böbike - köszönjük!

Bármilyen hihetetlen az első alkalmakkor be voltunk tojva. De nagyon! Nincs rajta mit szépíteni: én is... Tipikus kórházszag a kezelőben, 4 ágy mellette 4 szék (a hozzátartozóknak), egy íróasztal, illetve egy elszívóval ellátott gép a mix elkészítéséhez. Az infúzió bekötése után nagyjából 1,5 - 3 óra, amíg lefolyik a szérum, utána lehet hazamenni. Én a kezelések közben végig ott üldögéltem a feleségem ágya mellett. Kint is ülhettem volna, de az se nekem, se neki nem tetszett volna. ami jó, hogy ha többen vannak mindig lehet valamiről beszélgetni és ez mindenkinek eltereli a figyelmét a kezelésről. Böbe hatalmas rutinnal törte meg mindig a csendet ha éppen nem folyt semmiről a diskurzus, illetve ha nem volt ott a doki, akkor Böbétől nagyon jó "nem hivatalos" gyakorlati tanácsokat lehetett felszedni. A kezelés is valahogy olyan mint a szülés, amikor bent van az ember a párjával, valahogy részt vállalsz benne és ez lelkileg nagy segítség neki. Én amíg a szabadságom futotta addig szabadságon, utána táppénzen voltam kéthetente péntekenként. Sajnos szükség volt rá, mert a kezelések előrehaladtával Renátát egyre jobban megviselték a kezelések. Lányok / fiúk ezt bizony fel kell vállalni - eszembe se jutott, hogy ne én menjek vele kezelésre, hanem mondjuk anyósom vagy valaki más.

A legelső kezelés Renátánál egy laza 40°-os lázzal járt. Az első kemó rendesen odavert a beteg sejteknek és ezeknek a sejteknek az összeomlása okozta állítólag a lázat. Ami tény: az első kezelés után láthatóan kisebb lett a nyaka a drágámnak.
Sajnos az ezt követő kezelések során jött egy olyan "komplikáció" amire nem nagyon számítottunk: a második / harmadik kezelésnél egyszerűen begörcsölt a vénája a mérgektől. Először az infúzió sebességére gondoltak (volt hogy 5 órán át csordogált a narancssárga cucc), azután kapott közben sóoldatot, két oldatba keverték bele, stb., a lényeg: bármit tettek görcsölt a véna. Szabolcs doki felajánlott egy lehetőséget, hogy beültetnek egy portot a kulcscsontja alá, ahol nem fog látszani, de sokkal egyszerűbb a kezelés. Renáta sajnos nem akart újabb ambuláns beavatkozást, így az önkínzó utat választotta. Így utólag már bánja, úgyhogy okulásul az utókornak: ha hasonló cipőben jártok mindenféleképpen a portot válasszátok. Nekünk 8 ciklust, azaz 16 db kezelést írtak elő, így nagyjából 10-12 kezelést küzdöttünk végig vénagörcsökkel. A sajnálatos mellékhatása ezeknek a görcsöknek, hogy a mai napig iszonyat kötött a keze a kis feleségemnek, volt olyan amikor nem tudta a válla magasságánál magasabbra felemelni - a felső polcok a konyhában szigorúan hozzám tartoztak. :-)

A kemónak ezen kívül két nagyon kellemetlen mellékhatása van: az első és leglátványosabb a hajhullás, a második a hányinger, illetve a hányás. A hajhullásról azt mondták, hogy nem mindenkinél jelentkezik és van rá remény, hogy megmaradjon a hajkorona: az ABVD nagyjából ugyanúgy viselkedik a hajhagymákkal, mint a rákos sejteket - egyszerűen kivégzi. A beteg sejteknél ez áldásos, de a hajhagymáknál ez bizony a vég. Renátának is nagyjából a negyedik kezelésnél kezdett el hullani a haja. Mondanom sem kell, hogy egy nő lelkére ez milyen hatással van - nagyjából a betegséggel azonos szinten képesek kezelni... mi novemberben jutottunk el oda, hogy megkért rá, hogy vágjam le 0,3-asra a haját. Urak - ezt ti is tegyétek meg! Sajnos praktikus, mert nyíratkozást megelőző hetekben a lakás minden pontján hajszálak voltak. Renáta is vett kendőt, meg sapit, stb. de komolyan ajánlom a parókát. Mi is vettünk egyet - egy laza rövid kis vöröset! Nagyon tuti! Próbáljátok meg a jó oldalát nézni - lesz egy új párotok, a nők meg kipróbálhatnak többfajta frizurát! Komolyan - nagyon jó minőségű parókák vannak jelentéktelen pénzekért - támogatás van rajta rendesen - mi azt hiszem 7.000 Ft-ért vettünk egyet - mindenki azt hitte (még a közvetlen környezetünkben is), hogy anya levágatta és befestette a haját. Sajnos ilyenkor néha hülyén kell magyarázkodni, de én ezt laza természetességgel kezeltem, nem hazudoztam: "a kezelések miatt kellett" és ezzel mégsem direktbe közöljük a dolgot, hanem úgymond kényelmesen felvezetve. Fiúk ismét egy jótanács: legyetek ott a paróka kiválasztásánál, mert a boltos kislány és a párom teljesen más frizurát akart, mint amit végül megvettünk. Kell nekik a férfi szem! A viselete a feleségem elmondása alapján olyan minta sapka, mivel ő közben tanítani kezdett délutánra néha már picit sok volt, de elmondható, hogy akár munkában is viselhető egész nap.
A másik mellékhatás a hányás - ez sajnos mindenkinek van. Van akinek már a kezelő szagától, van akinek csak órákkal a kezelés után, de ami tény: mindenki hányni fog. Renáta a harmadik kemó után lett rosszul először. Lehet kérni hányinger elleni szurit, van rá gyógyszer, de azzal csak tovább szenvedett. A végére már "rutinossá" vált, kemo előtt mindig reggelizett egy picit (hogy később tudjon mit hányni). Általában dél / egy körül értünk haza. Ilyenkor aludt egy picit, majd a délután folyamán 1-2 alkalommal megszabadult a feleslegtől - elmondása alapján ilyenkor a szervezet kitolja magából a kezelésből adódó felesleges méreganyagokat, a végén már esténként vacsorázott. Volt egy alkalom, amikor szándékosan nem hányt: gyógyszert szedett,injekciót kapott, ekkor még 3-4 nap múltán is rosszul volt. Amikor könnyített magán, akkor már hétfőn tudott menni dolgozni. Természetesen minden ember különböző, de talán ezzel az infóval tudunk segíteni azoknak, akik még az elején járnak.

A kemók után voltunk a nyáron egy PET CT-n. Nagyon izgultunk, de nem hiába: a CT nem talált aktív, élő beteg sejtet, de a nyakában akkora volt a daganat, hogy ott még volt egy feltehetően halott sejtekből álló sejtcsomó, ami látszott a CT-n. Szabolcs ezért még felírt anyának sugarat. Ez nem fáj, nincs hányinger, de minden nap be kellett utazni Szegedre heteken keresztül, és ez is annyira egészséges, mint a kemó. Mindegy ezzel is megvagyunk.

Renáta a múlt héten volt kontrollon, amikor is Szabolcs kért neki egy újabb időpontot CT-re, valamikor novemberben megyünk. Renáta nagyon jókedvűen jött haza, mert Szabi megdicsérte, remélem nem ok nélkül.

Még néhány szó a családunkról - okulásként a többi családnak: érthető, hogy mindenkit megrázott Renáta betegsége. Sajnos ezt mi féltő / szerető emberek képesek vagyunk túllihegni: volt olyan nap, amikor kemó után 8-an telefonáltak, hogy hogy van, hányt e már, stb. Először még jól esik, de a 10. alkalom után már idegesítő és sajnos néha már én is ingerülten sértően válaszoltam: "igen kedves anyukám, szarul van, mint mindig, hányt is mint mindig és a miheztartás végett, a következő kezelés után is szarul lesz, sőt hányni is fog..." Tudom, hogy ők is aggódnak, de ezúton kérem meg az aggódó családtagokat, hogy ne legyenek túlságosan aggodalmaskodóak, esetleg tolakodóak. Telefonálni fog az a büdös kölök, ha nem is aznap, de másnap biztosan...

A másik dolog a rák elleni csodaszerek tárháza: Sajnos egész iparág épül erre a betegségre. Sok szélhámos csaló is van, de természetesen vannak olyan szerek amik segítenek. Én mindenkinek azt mondanám, hogy olvasson utána (ne csak a hivatalos weboldalakon, hanem fórumokon, blogbejegyzéseken is)! Szabi nem volt ezek ellen, de leszögezte a kezelés az első, a többi csak ezután jöhet. Én tudom mit jelent ez, mert mi  is foglalkoztunk hasonló termékek forgalmazásával, de mi is csak a kemó mellett használtuk őket. Mi aloe vera készítményeket szedtünk, illetve a Culevitet. Renáta utánaolvasott, ő döntött, de soha nem merült fel, hogy elhagyjuk a kezeléseket. Akár tetszik, akár nem, az gyógyít! Biztosan sokat segített a Culevit is (végig szedte a kezelések alatt), illetve az FLP termékek is nagyon jók - tudom, mert hiszem, hogy azok is segítettek, de ezek nem tudják kiváltani a kezelést! Ezt soha ne feledjük!

Summa summarum ez a mi kis történetünk: nem túl felemelő, nem túl boldog, de elmondhatom, hogy Renáta betegsége még szorosabbra fűzte úgy a mi, mint a családunk közötti kötelékeket. Ezúton szeretném megköszönni minden rokonnak, barátnak, ismerősnek a sok segítséget, a támogatás, a türelmet, a megértést, egyszóval mindent. Azoknak akik még küzdenek a kórral hitet, kitartást, erőt és jó egészséget kívánok. Legyen feleségem története is egy olyan kapaszkodó, ami segíteni tud a betegséggel vívott harcban. Ha a fent leírtakkal kapcsolatban kérdés, kérés merülne fel bárkiben nyugodtan vegye fel velem vagy a feleségemmel a kapcsolatot - ha tudunk segítünk, tájékoztatunk, megteszünk mindent, amit csak tőlünk telik! Komolyan mondom, hogy ez nekünk nem teher - tudjuk milyen nehéz ilyenkor bárkitől is kérni akármit is, bárkitől megerősítést várni. Még egyszer jó egészséget kívánok mindenkinek!

2011. szeptember 7., szerda

A másik oldal - ha a párunk daganatos beteg I. rész

Több mint 3 hónapja kértem meg a feleségem, hogy írhassak a betegségéről és bár ő beleegyezett eddig nem vitt rá a lélek. Nem azért mert mi férfiak kemények, érzéketlenek vagyunk és távol áll tőlünk ez a csajos pityogás, hanem azért mert kutya nehéz leírni azokat a dolgokat, amik az elmúlt 1 évben meghatározták a hétköznapjaink... Ez most hülyén hangozhat az én "pici" számból, hisz aki ismer tudja hogy nem állok híján a verbális képességeknek - sőt (!), de ez az a téma ami engem is megfogott, blokkolt és hallgatásra bírt.
Az hogy miért akarok írni a dologról rém egyszerű - segíteni akarok azoknak, akik hasonló cipőben járnak, de még az elején (vagy akárhol) és nem tudnak mit kezdeni a dologgal, nem tudják hogy hogyan kezeljék, vagy csak egyszerűen elolvassák, mert ez is egy történet, egy érzés, egy nézőpont, meg különben is - ki akarom írni magamból. Feleségem hónapokon keresztül becsületesen vezette a blogját a betegségéről - már ott tart, hogy onkológusok ajánlják olvasásra a hasonló cipőben járó sorstársainak...

A mi kis kálváriánk tavaly nyáron kezdődött, illetve második terhességünk alatt, nagyjából a második trimeszter alatt. A 2010-es év amúgy is pörgős volt a kis politikai ambícióim miatt: országgyűlési választás, önkormányzati választás, egyesületalapítás, terhesség, készülődés a második gyermek érkezésére, stb. - mondhatni szokásos hétköznapok a Kovács klánnál. Annyit vettünk észre, hogy Renáta nyaka a jobb oldalon elkezdett nőni alig észrevehetően, de a szülés előtt néhány héttel már nem érte körbe a nyaklánca. Foglalkoztunk is vele, meg nem is. Azt mondták, hogy meghúzta az izmot vagy a pajzsmirigye, esetleg a hormonok tombolnak benne, de érdemben nem vizsgáltattuk, nem vizsgálták - mondván állapotos. Gondoltuk majd a szülés után helyrejön, de nem jött. Először akkor ijedtünk meg igazán, amikor a gyermekorvosunk a kórházból hazajőve másnap meglátogatott bennünket és megvizsgálta a baba után a feleségem is. Látva Ivánka doktornő tekintetét rögtön tudtam, hogy baj van. Nem mondott semmit, de azonnal (még aznap délután) elküldött egy patológus ismerőséhez, aki épp akkor volt Makón ügyeletben a mentőállomáson. Mentünk, fogadott, megvizsgálta életem párját, majd megeresztett néhány telefont. Természetesen nem mondott semmit - mondván vizsgálatok nélkül nem is mondhat, de az ő tekintete sem nyugtatott meg (nem hiába a szem a lélek tükre), sőt másnapra időpontunk volt szerintem az ország egyik legjobb, legkorrektebb, leghumánusabb mégis legszigorúbb, leg-leg-legebb orvosához, Dr. Modok Szabolcshoz. Kezem-lábam összeteszem és imát rebegek az égiekhez, hogy őt sodorták az utunkba vagy minket az övébe. Ha ilyen mentalitású orvosok lennének mindenhol, akkor messze nem olyan lenne a magyar egészségügy megítélése, mint amilyen... Visszakanyarodva a történet vezérfonalához másnap megjelentünk nála (halkan jegyzem meg, hogy itt még csak 6-7 napja született meg a lányunk), gyermekágyi pihengetés, szoptatás, alvás helyett épp a hematológia előtt topogtunk bebocsátásra várva. Nem az a hely, amit ajánlanak friss, szoptatós anyáknak. A doktor Úr megvizsgálta a feleségem és mintavételre küldte 1-2 nappal később. Mondani még ő sem mondott semmit, de ő legalább a szemembe nézett és rajta láttam, hogy őszinte a tekintete. A kijelölt időpontban megjelentünk az ambuláns mintavételre - mondanom sem kell, hogy az előzőleg 20 perces rutinnak nevezett beavatkozás alig 1,5 óráig tartott. Szegény műtős kislányt tisztelem a türelméért, nem gyenge kérdésrohamot állt ki ellenem - bevetettem mindent, amit tanultunk tárgyalástechnikából! :-) Én kérdeztem, ő angyali mosollyal és birkatürelemmel válaszolta meg újra és újra a kérdéseim. A műtét végeztével előkerültek és a kezembe nyomtak egy kis fiolát, amiben a "minta" volt. Na vissza a dokihoz, minta lead, újabb időpont betervez, irány haza. Itt megmondom őszintén összefolytak a napok - az ún. apaszabimat nem feltétlen így terveztem... Pár nappal később megjelentünk újra és ekkor jött a sokk - a feleségemnek nyirokmirígy daganata van. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Hodgkin-t állapítttan meg nála. Ez annyival jobb, mint a non-Hodgkin, hogy sokkal jobban reagál a kemóra. Na ez volt az a pillanat, ami a filmekben nagyjából így néz ki: könny szökik mindkét ember szemébe, nő a férfi mellkasába túrja az arcát, hanosan felzokog, majd kimerevedik a kép - a kamera alsó perspektívából mutatja a szereplőket, majd miközben kimerevítve áll minden a kamera lassan körbeforog, ahol látható a nő könnyektől ázó, sírástó eltorzult arca, a férfi pengevékonyságúvá keskenyedő összeszorított ajkai, miközben könnycseppek csorognak az arcán. Látszik, hogy fáj neki, de tudja - ő az akinek tartásának kell lennie, ő az akinek védelmeznie kell élete párját, akinek biztonságot, erőt kell sugároznia az elesett nő irányába, hogy az ne roppanjon össze... kamera körbeér majd újra mozgókép lesz a kimerevített kompozícióból. Őszintén megmondom sokkolt a bejelentés, feleségem szájából többször elhangzott a "Miért? Hisz még csak 29 éves vagyok..." Na erre nem lehet mit mondani. Szorítottam és próbáltam nyugtatni, de közben magammal is vívtam. Fiúk ez egy olyan pillanat, amit addig nem feledek amíg élek. Itt kutyaerősnek kell lenni és nekünk kell nyugodtnak maradni. Nekem is sok minden átsuhant az agyamon: "Úristen,mi lesz ha meghal? Mi lesz velem és a két pici lánnyal? Hogy nevelem fel őket egyedül NÉLKÜLE?" (ekkor Dorka 2,5 éves, Noémi kb.10 napos volt) Nagyjából 10-20 másodperig tartott ez a bénultság, de az az űr, az a kétely amit ott éreztem, az hónapokig nyomasztott. Itt az a legfontosabb szerintem, hogy gyorsan átlépjük ezt a sokkot. Nekem nagyjából sikerült és bár sokkal határozottabban akartam kérdezni az orvostól (a feleségem nem volt rá képes) elég nyekergősen préseltem ki magamból az első kérdéseket. Próbáltam magam és Renátát elterelni ezektől a gondolatoktól - tudom, hogy neki is ez járt a fejében, ezért gyakorlatias dolgokról kezdtem faggatni Szabolcsot (aki vélhetően hatalmas rutinnal rendelkezett az ilyen helyzetek kezeléséből), készségesen kezdett válaszolgatni a kérdéseinkre. Kezdtem a hogyan tovább, most merre tipusúakkal, majd egyre követték a válaszokat az újabb kérdések. 5-10 perc elteltével már kirajzolódott a következő hónapok menetrendje, amikor Renáta gyűjtött annyi erőt, hogy megkérdezze: "Mennyi esélyem van?" Na ez azonnal sztornózta az előző 10 percben felépített nyugalmat és jött a kőkemény, de őszinte válasz: "Én mindig a legrosszabbat mondom majd, hogy nehogy csalódás legyen és akkor jobban örülünk majd annak, ha jók az eredmények" Ez ahogy Tomi barátom szokta mondani ismét "odabaszott egy embereset" az amúgy sem repkedő kedélyünknek és Szabolcs doktor részletesen elmondta, ha ez akkor ennyi százalék, ha van a csontvelőben is akkor annyi, amúgy amannyi. Jók voltak az esélyek, de mindig ott volt, hogy mivan ha mi az a 10-20-30 százalék vagyunk akinél nem jó az eredmény. Kimondani egyikünk sem merte, de láttam kicsi páromon, hogy ugyanez motoszkál a csöpp kis agyában. Nagyjából ez volt az a pillanat, amikortól szentül hinni kezdtem abban, hogy Renáta meg fog gyógyulni. Hinni kell benne, anélkül nem megy! A legrosszabb az a tudat volt, hogy nem elég ezt nekem tudni, belé is ezt kell sulykolnom majd nap, mint nap, hogy ő is elkezdje ezt elhinni. A következő napok nagyon felpörögtek: csontvelő biopszia, PET CT Budapesten és az első kemoterápia. 
Az ezt követő hetekről / hónapokról később írok, most inkább azt foglalnám össze, ami szerintem itt nekünk a másik, nem beteg társnak meg kell értenünk. Nincs mese be kell látnunk: párunk nagyon beteg - ez tény. Az ítélethirdetés után, amikor a doktor közli a diagnózist ő tuti össze fog törni - mi is, de ezt a luxust mi nem engedhetjük meg magunknak! Tudom, hogy keményen hangzik, de gondoljunk bele - most mondták meg neki, hogy lehet, hogy halálos beteg. Nekünk, mint a hozzá legközelebb álló személynek igenis az a dolgunk, hogy tartsuk benne a lelket, megértőek és optimisták legyünk, és el kell vele hitetnünk (és persze magunkkal is), hogy meg fog gyógyulni. Egy kis retorika a végére: ha lehet ne használjunk feltételes módot "lehet, hogy", "hátha", stb. Nem jó - kételyeket ébreszthet benne. Én attól a pillanattól kezdve hittem abban, hogy meggyógyul amikor ott a doktor közölte velünk az esélyeket, és eszerint is beszéltem, cselekedtem végig a betegsége alatt. Fontos, hogy ezt érezze, tudja a párunk, de ne ismételgessük állandóan, mert az idegesítő és a sok ismétlés ismét csak elbizonytalanító lehet. Beszélni kell vele őszintén a betegségről, de csak ha ő is akarja! Nálunk is volt belőle kisebb surlódás, hogy néha én többet foglalkoztam a kórral, mint kellett volna. Legyünk megértőek és hallgassuk meg, hogy elmondja amit gondol. Tudom, hogy mi férfiak hajlamosak vagyunk kitérni az ilyen jellegű diskurzusok elől, de ezt most bizony be kell vállalni. Feleségem például napokig bújta az internetet és mindent elolvasott a Hodgkinról amit lehetett - javaslom, hogy mi is tegyük ezt, mert muszáj képben lennünk amikor előjön ezzel, vagy azzal és lássuk be: a párunkról van szó, akiért sokkal, de sokkal többet is megtennénk!
Kezdésnek ennyi lenne - legközelebb folytatom a kezelésekkel, a hangulatváltozásokkal, a kéztördelős vizsgálatokkal, a család néha túlzó gondoskodásával, a titkolózással, a hajhullással, a szorongásokkal - minden olyan szép és keserű emlékkel, amit megértünk az elmúlt egy évben, tehát nemsoká jön a Kovács Saga II. része.

2011. augusztus 19., péntek

Ötödik megálló: Vajdahunyad + Rékás

Kirándulásunk második reggelén rögtön Vajdahunyadra indultunk. Az ég elég borongós volt, de legalább nem esett. Nyitásra oda is értünk, hát hogy is mondjam: láttam már pár várat, kastélyt, romot, de ez a látvány mellberúgott... rég láttam ilyen szépet:


Nincs mit hozzátenni: lenyűgöző az egész vár. Az ahogy fennségesen megül egy kis ormon, a híd alatt csobogó kis patak annyira megfogó. Egész délelőtt ott voltunk bejártuk keresztül-kasul az egész kastélyt. Szerencsére elég jó állapotban megmaradt + szépen felújították a hiányosságokat:



A képek magukért beszélnek - még belegondolni is hátborzongató, hogy milyen lehetett itt élni várúrként... az a baj, hogy nem akarom csak képekkel feltölteni az egész bejegyzést, de ide szinte minden képet be lehetne másolni. A vár egyébként a Hunyadiaké volt, ez alapján épült a budapesti replikája a várnak a ligetben.

Ebédre mindenki azt evett, amit talált, utána elindultunk hazafelé, de most Temesvár felé mentük. Temesvár előtt tettünk egy 20 perces kitérőt, hogy megnézzük a Rékás-i borgazdaságot. (nagyjából annyira híres, mint Tokaj) Gyönyörű hely, finom borokkal, de ide úgy érdemes jönni, hogy az ember elkölt egy ebéddel / vacsorával egybekötött gyárlátogatást, ami nagyon izgalmas lehet, de hétfő délután már nem nagyon akartuk ezzel eltölteni az időt - indultunk haza.



Még Temesváron megálltunk egy órácskára és robogtunk is Kiszombor felé. Nagyon jó kis mogzgalmas két nap volt, remélem a jövőben is lesz még hasonló közös programunk! Köszönöm mindannyiótoknak!